Mindennapi életünkben gyakoriak a sérülések vagy műtétek után az olyan váratlan és sok ízben nehezen vagy egyáltalán nem megmagyarázható tünetegyüttesek fellépése, amelyeket a testünk kültakaróján okozott sérülések - látszólag ép - maradványai tartanak fenn, nem beszélve a sérülések és annak körülményei által okozott lelki jellegű maradványtünetekről. Ilyenkor a kötőszöveti információs rendszerben, az izmokat körülvevő bőnyében, a "faszciaszervben" bekövetkezett információs adatközlési zavarokat kell figyelembe vennünk.
Minden testi sérülés - legyen az zúzódás, szalagszakadás, nyílt seb, csonttörés vagy égési sérülés - a szervezet helyreállító működése nyomán a szövetek rugalmasságának csökkenéséhez vezet, de kihat a reflexzónákra, sőt az energiakeringés távoli helyeire is. A mechanikus vagy hő okozta sérülés helyén ezen kívül az egyéni diszpozíció, illetve a sérülés helye és súlyossága szerint jöhet létre kifekélyesedés, túlburjánzó heg (keloid) vagy az ízület mozgását korlátozó kiterjedt hegesedés.
Az ötrétegű bőrnek az alapján történő elmozdulását azok a finom hártyák teszi lehetővé, amelyek minden izmot és inat körülvesznek, s amelyeket magyarul bőnyének, orvosi nyelven faszciáknak nevezünk. Ehhez a kötőszöveti rendszerhez tartoznak még a csonthártya, az ízületi tokok és a gerincvelőt körülvevő kemény agyhártya (dura mater), de a szerveket "bepólyázó" has- és mellhártya is. Az utóbbi évtizedek kutatásai igazolták, hogy ez a "faszciaszerv" a kis lábujjtól a fejig egy összefüggő információtovábbító rendszert képez, s ezt első felfedezőjéről Pschinger-féle információs hálózatnak nevezik.
A legtöbb ember, ha operáció előtt áll, annak lehetséges orvosi vagy - szépészeti beavatkozások esetében - esztétikai előnyeit veszi fontolóra. Arra viszonylag kevesen gondolnak, milyen mellékhatásai lehetnek később a hegeknek még akkor is, ha maga a műtét sikerül.
• A műtét után hónapokkal vagy évekkel is jelentősen befolyásolhatják a test teljesen más helyen lévő részeit is.
• Néha krónikus fájdalmakat, fibromyalgiát, megmagyarázhatatlan gyengeséget, fáradtságot idézhetnek elő, illetve vegetatív tüneteket, mint hideg, forróság, lüktetés, zsibbadás.
• Bizonyos körülmények között részben vagy teljesen blokkolhatják testünk fontos biológiai információs pályáit, a meridiánokat.
• Lehetséges, hogy növelik a krónikus megbetegedések kockázatát.
• Kiválthatják a vegetatív idegrendszer olyan, gyakran pszichoszomatikusnak, azaz megmagyarázható okok nélkülinek minősített bántalmait, mint például a fülzúgás, szédülés vagy hólyagműködési zavarok.
A meridiánokon a hagyományos kínai orvoslás tanítása szerint ugyanúgy áramlik az életenergia, a csi, mint az információk egy DSL-vezetéken. Ha ez a folyamat akadályokba ütközik, akkor bizonyos körülmények között zavar lép fel azoknál a szerveknél, amelyek a heg által zavart meridiánhoz tartoznak, vagy energetikai kapcsolatban állnak a szóban forgó meridiánnal. Még a meridiántól hat centiméter távolságban fekvő hegek is képesek ilyen zavaró hatást kifejteni.
Egyetlen hason lévő heg is, hosszától függően akár öt meridián működését is befolyásolhatja.
A meridiánok fontos, egészségre vonatkozó információkat juttatnak el a szervekhez, nagy sebességgel. Ha a meridiánokon át elegendő energia áramlik át akadálytalanul, akkor az illető egészséges. Ha hegek blokkolják az energiaáramlást, akkor a test megbetegszik, mivel az információátadás nem működik megfelelően. Ezek a zavarok nemcsak klinikailag figyelhetők meg, hanem kineziológiai módszerekkel vagy a meridiánpontokon a bőrellenállás mérésével is igazolhatók.
Hogy a hegek megzavarják-e a test energiaáramlását vagy sem, azt egyfelől a heg külsején és az általa keltett érzésen mérhetjük le, másfelől a heg történetén. A hegzavarok a következőképpen oszthatók kategóriákba:
• Energiatolulás, az úgynevezett jang-tünetek: a hegszövet vastag, kipirosodott, viszket, nagyon fájdalmas vagy fájdalomra érzékeny.
• Az életenergia hiánya, jin-tünetek: a heg erősen behúzódott, az alatta levő szövetekhez szorosan hozzánőtt, sápadt vagy érzéketlen.
Mindkét esetben a megzavart heg időjárás-érzékenységet, energiahiányt, fájdalmat, depressziót, alvászavarokat és számtalan egyéb tünetet idézhet elő, attól függően, a test melyik részén található, és melyik meridiánokkal áll kapcsolatban. Még ha a panaszok évekkel, évtozedekkel a műtét után lépnek is fel, gyanakodhatunk hegzavarra, amelyek gyakran csak az akut sebgyógyulási fázis után válnak érzékelhetővé.
Mivel a 20 és 40 közötti nők gyakran esnek át operációkon (hastükrözés, császármetszés, melloperáció, pajzsmirigy-, petefészek-, epehólyag- vagy visszérműtét), a hegeiket időben és rendszeresen zavarmentesíttetniük kell, hogy később ne váljanak problémát előidéző zavaró mezővé.
Sok klinikán 30 százalékot is elér a császármetszések aránya, az ilyen beavatkozás után ugyanúgy a meridiánokat zavaró hegek maradhatnak vissza, mint a szépségoperációk után. A következmény fáradtság, levertség, krónikus fájdalmak, emésztési problémák, hólyagbántalmak, depresszió, alvászavarok és szédülés lehet.
A rákos esetek műtétekor is több meridiánt át szoktak vágni, és ezzel zavaró mezővé váló hegek alakulnak ki. Ezek megzavarják a test saját regulációs képességét, és növelik a kiújulás veszélyét. A korai heg-zavarmentesítés ilyenkor nagyon gyakran nemcsak a fájdalom csökkentéséhez járul hozzá, hanem egyidejűleg javítja a test saját regulációs képességét, azaz csökkenti a kiújulás veszélyét.
Alapvetően elmondható, minél több meridián érintett, és minél erősebb a heghez kötődő lelki trauma, annál nagyobb a szövődmények kialakulásának veszélye.
A heg zavarmentesítésének sokféle gyógyító hatása van a szervezetre nézve, de a lélekre is, főleg ha olyan betegségekről van szó, amelyekkel a hagyományos orvostudomány nem nagyon tud mit kezdeni: reuma, artrózis, krónikus neuralgia és egyéb fájdalmak. A módszer javítja a szervezet öngyógyító erejét és megelőz számos betegséget.
Sok elgennyesedett vagy elfertőződött seb (igen gyakran az oltási hegek is) válik zavaró mezővé.
Az agyhoz hasonlóan a hegek is tárolják a lelki és testi emlékeket, mint ahogyan ezt a heg-zavarmentesítés utáni reakciók mutatják. A heg keletkezésekor átélt testi vagy lelki trauma, valamint a sebgyógyulás idején átélt élmények a hozzájuk tartozó képekkel, érzésekkel, mint fázás, izzadás, szívdobogás, hányinger, valamilyen szinten tárolódnak a hegben.
Előfordulhatnak tudattalan traumák is, amelyek csak a műtét után 1-8 hónappal jelentkeznek. Például ha mély altatásban végezték a műtétet, az tudattalan, erős fájdalmakhoz vezethet. Ezek a heg-zavarmentesítés során irracionális és megmagyarázhatatlan szapora szívverés és vérnyomás-emelkedés formájában nyilvánulhatnak meg.
A zavarmentesítés során előfordulhat, hogy a heghez kötődő valamennyi élmény átmeneti időszakra újra felidéződhet, például a baleset során érzett félelem, a fájdalom, a mozgáskorlátozottság, az egyedüllét a kórházban - akkor is, ha az élmény óta már jó néhány év eltelt.
Ez általában ártalmatlan és néhány kezelés után magától is eltűnik. A folyamat azonban arra mutat rá, hogy a testi tünetek mellett, a pszichés és lelki ögyógyulást is serkenti a heg zavarmentesítése.
Ha a hegek viszont életveszélyes balesetek, operációk, erőszakos cselekedetek vagy intenzív orvosi kezelés során keletkeztek, akkor az élmények felelevenedése túl erős lehet és új traumához vezethet.
A heg zavarmentesítéséhez a tapasztalt terapeuta segítsége elengedhetetlen.
Mikor gyanakodhatunk, hogy problémánk gyökere egy zavaró heg?
- Női ciklusban észlelt változás
-Rendszertelen vagy túlságosan bő vérzés
-Peteérési problémák
-Beágyazódási problémák, vetélés
-Hüvelyszárazság vagy hüvelyfolyás
-Migrén
-Álmatlanság
-Korai klimax
-Gyakori felfázásérzet, hólyagproblémák
-Ciszták, miómák
-Idegrendszeri problémák
-Koncentrációzavar
-Ingerlékenység
-Tanulási nehézségek
-Szédülés és egyensúlyzavarok
-Anyagcserezavar
-Hormonális problémák (pl. pajzsmirigy)
-Elhízás vagy hirtelen fogyás
-Emésztési problémák
-Bőrelváltozások
-Allergiás tünetek
-Ételintolerancia
-Szív és érrendszeri problémák
-Fülzúgás, hallásromlás
-Látásromlás
-Merevedési zavarok
-Izom és izületi fájdalmak
-Érzetkiesés
-Méregtelenítő szervek elégtelen működése
-Hőháztartás zavarai
Számos egyéb tünet forrása lehet egy zavaró heg, akár évtizedekkel a műtét/sérülés után.
Gyakran a legkisebb heg is okozhat a nagyon erős tüneteket.